KÜSZÖB szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint KÜSZÖB szó jelentése, értelmezése:

(küsz-öb) fn. tt. küszöb-öt, harm. szr. ~e v. ~je. Kicsinyezve: küszöböcske. Mai értelemben jelenti azon alapdeszkát vagy gerendát, mely az ajtó vagy kapuközben, a padlón vagy fenéken fekszik, s melyen előbb át kell lépni, hogy az illető térbe, pl. udvarba, szobába, terembe mehessünk. Ez értelemnél fogva, úgy látszik, hogy küszöb annyi, mint köz öb, vagyis azon öb, mely a külső és belső tér között van, s mintegy köz gyanánt szolgál. Ha pedig azt teszszük fel, hogy e szó már akkor is divatozott, midőn eleink még sátorok alatt laktak; úgy még inkább illik rá az öb alapfogalom, mert a sátornak, mint kerekgömbölyü alkotványnak csakugyan öbe, öble van, és pedig belső öbe, mely belterületét teszi, és külső öbe, azaz nyilása, mely ki- s bejárásul szolgál, és ha még azt is veszszük, hogy a sátoroknak néha kidudorodó pitvarféle bejárásuk van, akkor így elemezhetjük, küsz am. küs, azaz külső, és öb; tehát külső öböl a sátoron. Törökül: isik v. esik. Átv. ért. jelenti valamely teendőnek, kivált tanulmány tárgyának első kezdetét, alapját. Még alig ért a tudományok küszöbéhez.

Betűelemzés "KÜSZÖB" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): -.- ..- ... --.. --- -...

A szó 6 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (33.3%). Ez 4.95 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 2 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.9 karakterrel több). Hátrafelé leírva: BÖZSÜK.

Keresés az interneten "KÜSZÖB" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: KÜSZÖB Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika